A pénz akkor mutatja meg igazi arcát, ha dolgoztatjuk.

menu

Értékőrző megtakarítások

Egy nagyon okos ember azt mondta nekem: ha már megkerestél tízezer Forintot, abból legalább ezer Forintot tegyél félre! A többiből élj meg még akkor is, ha az most lemondással jár! Ha nem így teszel, lehet, hogy ez később még nagyobb lemondásra kényszerít!

Az utóbbi néhány hónap alaposan átalakította a gazdaság működését, ami elkerülhetetlenül hat a családok jövőjére, így megtakarítási szokásaira is. A hosszútávú és szigorúan célhoz kötött megtakarítási formák ebben a megváltozott világban nem szolgálják a családok igényeit. Rugalmatlanok, mert hosszú távon nem adnak hozzáférést saját megtakarításaikhoz, s kevésbé értékállók. Pedig minden felgyorsult, változik, átalakul… akár hónapok alatt is.

Más, biztonságos, értékállóbb, rugalmasabb megtakarítási formában kell a megoldást keresni,

mert ha nem képezünk a megváltozott körülményekhez igazodó tartalékokat, azok nélkül nagyon hamar a bekövetkező tragédia tehetetlen szemlélőivé válhatunk. Bemutatok egy olyan megtakarítási lehetőséget, amely megfelelő választ ad a megváltozott helyzetre.

Értékőrző megtakarítási program

  • Biztonságos,
  • rugalmas,
  • értékálló a Forint folyamatos gyengülésével szemben,
  • szabad felhasználású,
  • rövid -, de akár középtávon is indítható,
  • kiszámítható, nem spekulatív.

Ez alkalmas olyan tartalék képzésére, amivel a felgyorsult világ pénzügyi kihívásaira képes lesz reagálni.

Miért van kiemelten szükség egy ilyen lehetőségre?

A koronavírus miatt a világgazdaság lelassult. A lassulás egyértelműen hatott a szükségletekre, majd a kapacitásokra, a gyártásra, a szállításra, a globális és a helyi kereskedelemre egyaránt. Szinte minden takarékos üzemmódra állt át. Kevesebb a megrendelés, ezért sok vállalkozás lassította termelését, jó néhány pedig kénytelen volt dolgozói egy részétől megválni. Magyarországon a munkájukat elvesztők száma egy hónap alatt elérte a százezres nagyságrendet. Ennek nyilvánvaló és természetes velejárója, hogy a családok is átálltak takarékos vagy túlélő üzemmódra. Feleslegesen nem költünk semmire, csakis a legszükségesebbekre.

Mindezek pedig a fogyasztásra is negatív hatást gyakorolnak. Akik a szolgáltatási szektorban vállalkoznak vagy dolgoznak, ők szenvedik talán leghosszabban meg ezt a visszaesést, mert nem alapszükségleteket szolgálnak ki. Ők is átállnak tartalék vagy túlélő üzemmódba. Régebben is, ma is azok maradnak talpon, akik tartalékot képeznek, s ezeket a tartalékokat nem élik fel teljesen. Azok pedig, akik képesek megtakarításaik értékét folyamatosan növelni, ők azok, akik gyarapítják olyankor is a vagyonukat, amikor mások túlélnek.

Nem dughatja senki a fejét a homokba, ha megtakarításról van szó!

A megtakarítás nem kényszer… a túlélés egyik záloga.

Az értékőrző megtakarítással úgy képezhet tartalékokat, úgy építhet szisztematikusan fel egy vagyont, hogy közben nem veszíti el rendelkezését rövidebb időtávon sem a pénze felett.

Nem fizetek előre. Ehelyett inkább befektetek, és hagyom, hogy a befektetések gondoskodjanak a fedezetről.      (Dave Ramsey)

Olyan pénzeket érdemes ebbe a megtakarításba elhelyezni, amelyet legalább egy évig nélkülözni tud, de akár hosszú távon is felépítheti vagyonát. Viszonylag kis összegtől (600.000,-Forint) indítható. Évente szabadon eldöntheti, hogy elvesz belőle, tovább viszi a hozamokkal együtt, vagy hozzá teszi az előző időszaki megtakarítását, bevételét, stb…. Ezt annyiszor ismételi meg, ahányszor csak szeretné, vagy a céljai megkövetelik.
Mindezt teheti a biztonság, a kiemelkedő haszon és értékállóság jegyében.
Ez a megtakarítás valóban megfelel a MA pénzügyi kihívásainak, akár magánszemély, akár vállalkozó veszi azt igénybe.

Ha nem hiszi, járjon utána😉  Konzultációt kérek

Megköszönöm ha másokhoz is eljuttatja azt, amit hasznosnak talált az oldalamon!