A pénz akkor mutatja meg igazi arcát, ha dolgoztatjuk.

menu

Már nem olyan vonzó a szuperállampapír?

Az MNB elnöke tett néhány nyilatkozatot, s a szuperállampapír rögtön elvesztette vonzerejét.

A kommunikáció ugyanis már tartósan magas inflációról szólt a múlt héten, így már aligha tudja megtartani a pénzünk az értékét, ha Magyar Állampapír Pluszba fektetjük. Nagy kérdés, hogy ezek után mibe tegyük a megtakarításainkat?
Hamarosan 1 százalékra emelheti az alapkamatot és az irányadó egyhetes betéti rátát az MNB Monetáris Tanácsa – olvasható a Morgan Stanley friss elemzésében, a Portfolió beszámolója szerint. Az utóbbi hetekben pedig a jegybank több vezetője is egyértelművé tette, hogy június 22-én kamatemelési ciklus kezdődik.

Mekkora a drágulás?

A KSH adatai szerint áprilisban és májusban is 5,1 százalék volt a drágulás. Az Eurostat tegnap megjelent jelentése szerint a májusi infláció 5,3 százalék volt, ezzel Magyarországon regisztrálták a legmagasabb inflációt az Európai Unióban – adta hírül az MTI. Ha a MÁP+ öt éves átlaghozamát nézzük, akkor az 4,95%/évre jön ki. Nem vitás, hogy ilyen inflációs várakozás mellett nagyon nem jön ki a matek, ha mellé tesszük akár az 5,1%-ot is!

Tehát már nem olyan vonzó a szuperállampapír… És az inflációkövető papírok?

Az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírok közül még június végéig jegyezhető az eredetileg 3 éves, most már csak 2 éves 2023/L sorozatú. Ennek kamata az éves átlagos infláció plusz 1 százalék, így május 31-étől 4,3 százalék kamatot fizet. Az ötéves, 2026/I sorozat pedig 1,25 százalékot tesz rá az inflációra. A januárban kibocsátott papír most 4,55 százalékot ad.
A kérdés tehát az, hogy tartós lesz-e a magas infláció, mert akkor mindenképp az inflációkövető papírok fognak többet fizetni. Ha viszont csak átmeneti növekedésről van szó, akkor továbbra is a MÁP Plusz lehet a nyerő. Az inflációs nyomás ellenére a befektetőket nem riasztotta el ettől a megtakarítástól. Az elmúlt hetekben minden héten 24-25 milliárd forintért vásároltak a MÁP Pluszból. Egyre többen rettegnek az emelkedő inflációtól, de remélik, hogy csak átmeneti jelleget ölt. Az MNB viszont a tartósságot hangsúlyozza, és ennek megfelelő lépéseket fog tenni. A jegybanki kamatemelések és a pénzpiaci hozamok emelkedése azonban nem emeli meg automatikusan a banki betéti kamatokat is. A hitelek viszont drágulni fognak. Vagyis a hiteleseknek rosszabb lesz, a megtakarítóknak azonban nem lesz jobb. (forrás: azenpenzem.hu)

Mi marad azoknak, akiknek már nem elég jó a MÁP+ vagy az inflációkövető állampapírok?

Olyan magas hozamú, biztonságos, Euró vagy CHF alapú befektetések, amelyek bőven az infláció felett teljesítenek, ráadásul ellenállnak a Forint gyengülésének!  A befektetési termékek minden egyes eleme 100 %ban jogtiszta, a német, a magyar és az Európai Uniós pénzügyi intézmények által felügyeltek és ellenőrzöttek. (A német pénzügyi jogrend sokkal szigorúbb és konzervatívabb, mint a magyar ill. az Eu-s szabályozás.) 

Ha bizonytalan, hogy mibe fektesse pénzét, kérje inkább szakember segítségét, az így megszerzett információ később kamatosan megtérül.

Kérjen segítséget itt!

Megköszönöm, ha másokhoz is eljuttatja azt, amit hasznosnak talál az oldalamon!

Csatlakozzon Facebook csoportunkhoz is itt!