A pénz akkor mutatja meg igazi arcát, ha dolgoztatjuk.

menu

Ajánlói rendszer

Azon Ügyfeleink, akik velünk már szerződéses jogviszonyban állnak, a szerződést követően a dokumentumok mellé kapnak úgynevezett "Ajánlói Kártyákat".

Ezek a kártyák azt a célt szolgálják, hogy ha elégedettek az igénybe vett szolgáltatásainkkal vagy a szolgáltatások nyújtotta pénzügyi előnyökkel, ismerőseinek átadhatják az "Ajánlói Kártya" egyikét. 

A kártyán szerepel az ajánló neve, továbbá a szolgáltatást nyújtó elérhetősége. Amikor a szolgáltatásainkat ajánlja, soha ne felejtse el ismerősének átadni az "Ajánlói Kártyát", mert az ezen szereplő információk segítségével tudja felvenni velünk a kapcsolatot.
Továbbá okvetlenül mondja el neki, hogy az első megbeszélésre feltétlenül hozza azt magával, mert mi kérni fogjuk tőle.

Minden sikeres ajánlás olyan ajándékot jelent az ajánlónak, amit belátása szerint bármire felhasználhat.
Sikeres ajánlásnak az minősül, ha az ajánlott ügyfél valamelyik szolgáltatásunkra, programunkra szerződést kötött.

Folyamatosan keresünk olyan Ajánlókat, akik kapcsolati tőkéjüknél fogva tudnak nekünk ügyfeleket ajánlani.

A részletekkel kapcsolatban kérjük, keressen fel bennünket elérhetőségünk valamelyikén, s visszahívjuk Önt.

Ajánlónak jelentkezem

Megköszönöm ha másokhoz is eljuttatja azt, amit hasznosnak talált az oldalamon!